A negyedév első publikált kutatásainak adatfelvételei még szeptember hónapban kezdődtek, de már októberben értek véget. A Závecz kutatása alapján a kormánypártok 39 százalékos támogatottságot tudhattak magukénak, míg a Tisza Pártot 35 százalék támogathatta. Az országgyűlési választásokon a DK (7 százalék) és a Mi Hazánk (5 százalék) kerülhetett volna be az Országgyűlésbe listáról, míg a többi párt feltételezhetően nem érte volna el a választási küszöböt jelentő 5 százalékot.
Az IDEA Intézet hasonló időpontban végezte kutatását, mint a Závecz. A Fidesz-KDNP támogatottságát ők is 39 százalékra becsülték, míg a Tisza Pártét 37 százalékra. Szintén négy párti Országgyűlést valószínűsítettek, ahol választásokon a DK és a Mi Hazánk is 7-7 százalékot érhetett volna el.
A 21 Kutatóközpont adatfelvétele szerint a Tisza Párt 42 százalékkal átvehette a vezetést a Fidesz-KDNP-től, amely 41 százalékon állhatott. Az Országgyűlésbe a Mi hazánk kerülhetett volna be biztostan, ők 5 százalékos támogatottságot tudhattak magukénak.
A Pubicus Intézet 39 százalék támogatottságok becsült a Tisza Pártnak, míg 27 százalékot a kormánypártoknak. Az Országgyűlésbe még a Demokratikus Koalíció juthatott volna be biztosan egy október közepén rendezett választásokon a Publicus szerint.
A Nézőpont Intézet szerint a legvalószínűbb listás eredménye 46 százlék lehetett volna a Fidesz-KDNP-nek, míg 35 százalék a Tisza Pártnak október közepén. Egy ekkor rendezett választáson a Mi Hazánk (6 százalék) és a Demokratikus Koalíció (5 százalék) került volna be az Országgyűlésbe.
A Századvég októberi kutatása alapján a politikailag aktív, pártot választók körében 43 százalék lehetett a kormánypártok, míg 34 százalék a Tisza Párt támogatottsága. Egy ekkor rendezett választásokon a Századvég szerint a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt (7-7 százalék) juthatott volna be az Országgyűlésbe.
A Reál-PR 93. október végi kutatásában a kormánypártok 44 százalékos támogatottsággal rendelkezhettek a biztos szavazók körében. A Tisza Párt 35 százaléknyi támogatottsága mellett a DK (6 százalék) és a Mi Hazánk (7 százalék) kerülhetett volna be az Országgyűlésbe a listás szavazatok alapján.
A Medián és az IDEA Intézet is kutatott október-november fordulóján. Mindkét kutatásban a Tisza Párt vezethette a pártversenyt (46 és 41 százalék), míg a Fidesz-KDNP 39 és 38 százalékpontos támogatottsággal követhette. Itt azonban véget ért a két intézet eredményeinek hasonlósága. A Medián szerint csak a Mi Hazánk (6 százalék) juthatott volna be az Országgyűlésbe ekkor, míg az IDEA Intézet szerint a Demokratikus Koalíció (6 százalék) és a Mi Hazánk (7 százalék) is.
A Nézőpont november közepi adatfelvételében csak kis elmozdulások történtek az egy hónappal korábbi időszakhoz képest. A kormánypártok őrizték 46 százalékos támogatottságukat, míg a Tisza Párt hibahatáron belüli csökkenéssel 34 százalékon állhatott. A Mi Hazánk 8 százalékra erősödhetett hibahatáron belül, mag a DK 5 százalékon stagnálhatott.
A Publicus Intézet a biztos szavazó pártválasztók bázisán a Tisza Párt 39 százalékos, míg a Fidesz-KDNP 38 százalékos támogatását regisztrálta. A Demokratikus Koalíciót 9 százalékos, a Mi Hazánkat pedig 5 százalékos szavazóbázis juttathatta volna be az Országgyűlésbe.
A Századvég a Publicussal megegyező adatfelvételi időszakban a politikailag aktív, pártot választó népesség bázisán 5 pontos kormánypárti vezetést mutatott ki. A Fidesz-KDNP (40 százalék) és a Tisza Párt (35 százalék) mellett további három párt is bejuthatott volna az Országgyűlésbe. A DK 5 százalékos és a Mi Hazánk 7 százalékos támogatottsággal rendelkezhetett, míg az MKKP 9 százaléknyi támogatót sorakoztathatott volna fel egy ekkor tartott országgyűlési választáson.
A Magyar Társadalomkutató az aktív szavazó pártválasztók bázisán a Fidesz-KDNP nyolc százalékos előnyét regisztrálta A kormánypártok 45 százaléknyi, míg a Tisza Párt 27 százaléknyi támogatóval rendelkezhetett. A két jelentős számú támogatóval rendelkező párt mellett a Mi Hazánk (6 százalék) és a DK (6 százalék) juthatott volna be ekkor az Országgyűlésbe.
A Medián november utolsó harmadában zajló adatfelvételében a Tisza Párt 47 százalékon, míg a Fidesz-KDNP 36 százalékon állhatott. Az Országgyűlésbe mellettük csak a 6 százaléknyi támogatóval rendelkező Mi Hazánk kerülhetett volna be.
A Real-PR 93. november végi adatfelvétele alapján a kormánypártok 44 százaléknyi, míg a Tisza Párt 36 százaléknyi támogatóval rendelkezhettek. A Mi Hazánk (7 százalék), és a DK (5 százalék) is bejuthatott volna az Országgyűlésbe.
Az összehasonlítás alapját a legvalószínűbb listás eredményhez legközelebb álló eredmények jelentik. Az egyes közvélemény-kutató intézetek által közölt bázisok közül ezek az alábbiak: Az IDEA Intézet a biztos szavazó, pártot választani tudók bázisán közölte az adatait. A Závecz Research Intézet a biztos részvételt ígérő, pártot választók bázisán közölte az adatait. A Nézőpont Intézet legvalószínűbb listás eredményt közölte. A 21 Kutatóközpont a pártot választó, biztos részvételt ígérők bázisán közölte az adatait. A Publicus Intézet abiztos szavazó pártválasztók bázisán közölte az adatait. A Századvég a politikailag aktív, pártot választók bázisán közölte az adatait. A Reál-PR 93. a biztos szavazók bázisán közölte adatait, amely tartalmazta a beazonosított, pártot nem választókat is. A Magyar Társadalomkutató az katív szavaó pártválaasztók bázisán közölte adatait.